SPIRITUÁLIS FORRADALOM – a feminin individuális hatóerőért

Egyre erősebben körvonalazódik az a globális, mentális/pszichológiai/spirituális evolúció, melyben szépen összefonódik az úgynevezett patriarchális társadalom feloszlása ÉS az önismereti, spirituális utak lassú megérkezése a valóságba. Patriarchátus bukása és diktatórikus spiritualitás bukása – az EGY és ugyanaz.

A jelenleg uralkodó gyakorlati (!) spiritualitás és önismeret vagy mentálhigiéné erősen patriarchális szerkezetű, és mint ilyen, szükségszerűen itt-ott abuzív (bántalmazó) is. Miért patriarchális szerkezetű a gyakorlati spiritualitás jelenleg? Mert szinte minden, ami fősodratú, bármely témában vagy területen kollektíven uralkodó, az maszkulin elvek alapján épül fel. Hiszen világunk, társadalmunk is ilyen, nem is lehetne másképp. Azt, hogy ez pontosan mit jelent, nem tudom ebben az írásban részletezni, sokan foglalkoznak már a patriarchátus és az úgynevezett feminizmus újraértelmezésével, a nők-anyák helyzetének robbanásszerű megváltoz(tat)ásával napjainkban. Magyarországon pl. a nagyszerű Murinai Angéla munkásságát ajánlom, de közvetetten és kevésbé kimondottan ide csatlakozik pl. Máté Gábor vagy Müller Péter is (milyen izgalmas, hogy először nő-párti férfiaktól tudtuk csak meghallani mindezt..). A „me-too” mozgalom is ide sorolható. A rejtett bántalmazásról, pszichés bántalmazásról, manipulációról való tudásbővülés is. De még mi minden.

Mit akarok mondani e kezelhetetlenül messzire vezető, szerteágazó megállapítás kapcsán?

Az Exit könyvemben található egy úgynevezett Exit-négyszög nevű ábra, mely akkor állt össze a fejemben, mikor sok éve megértettem egyszer csak, hogy mennyi-mennyi évig „benyeltem” azt, hogy MAGAMBAN KELL KERESNI a hibát.

Itt is elmondom, hogy igen, én is tudom, hogy ez egy igaz tétel, amennyiben az ember fejlődni akar, és főleg szabad szeretne lenni, saját életének az ura, és nem akar áldozati szerepben megfonnyadni a becses életében. Keressem magamban a hibát, és akkor én vagyok az, aki változtatni is tud rajta. IGEN. DE….:

Amennyiben valaki fölötted áll, és kifejezetten abúzus-jelleggel, leuraló kapcsolati dinamikával (leszív, belőled él, irányítási kényszere van fölötted, leosztja a közös valóságot, dominál, megítél, fú, mi minden még) – ebben az esetben TILOS magadban keresni a hibát.

Az majd egy másik szakasz lényege lesz, időben még arrébb. (Amikor már felszívódott, nincs jelen az életedben.)

És ezen a ponton bukta el a jelenlegi alkalmazott spiritualitás és önismereti/életvezetési vonalak….mekkora része is? 80-90-95%-a? Nézzetek utána külföldi áramlatoknál, aki tud angolul. Ott kicsit előrébb járnak, de nem hibáztatom „magunkat”, mert hát ilyen-olyan okok miatt tényleg eléggé be vagyunk ide zárva. Nem baj, behozzuk a fejlődést így is, úgyis, szellemi bevándorlás is van, max kis késéssel!

Szóval ott jártunk, hogy: ha hatalmi a viszony, tilos magadban keresni a hibát.

Majd akkor keresd magadban a hibát, és majd akkor tudsz életednek ura lenni, szabad alakítója, és persze: oh, életednek tudatos teremtője is csak akkor tudsz majd lenni, amikor nem engedsz éppen senkit tartósan magad fölé. Egyetlen mestert sem, tanokat sem, gyógymódot sem, tudóst sem, és épp nem vagy aktívan abban a helyzetben sem, hogy terapeuta vagy mentális segítő (csoport) segítségét kell kérned. Az egy másik fázis. Ez itt most nagyon fekete-fehérnek hangzik, és persze, hogy ez is valójában egy finoman kimunkált egyensúly kellene, hogy legyen az életedben – el is fogadok/be is fogadok tanácsot, segítséget, tanulnivalót másoktól ÉS egyben magam ura vagyok, én vagyok a döntéshozó mindabban, hogy mit engedek be mentálisan, mit tartok igaznak, és mi az, ami rám nem igaz, vagy én egyszerűen nem rezonálok vele. Hát igen, a megkülönböztető képesség fejlesztése és gyakorlása kikerülhetetlen…. Én vagyok a kezelőpultnál. És ahogyan azt már annyiszor elmondtuk/ leírtuk, én is és Zsolt is, egyetlen kapcsolat sem fog tudni hosszú távon egészségesen működni, amennyiben állandó alá-fölérendeltségi leosztás áll fenn. Legyen az tanár-tanítvány, mester-tanítvány, orvos-páciens, előadó-néző, szülő-gyerek, főnök-beosztott viszony – bármi! (És igen: férfi-nő, amennyiben ez nem ugrana be elsőre, mint idetartozó leosztás. Nekem sem ugrott be. Hiszen kimondva naaagy egyenlőség van, természetesen, főleg spirituális vagy pszichológiai nézőpontból!)

A 21.század pszichológiai-társadalmi evolúciójának egyik leglényegesebb áramlata az EGYENLŐSÖDÉS. Azt most hagyjuk, hogy ez hol áll a valóságban (pfff), de ami óriási, és engem is felállít a (babaszoba-)fotelból: már LEHET RÓLA BESZÉLNI. Sőt: meg is hallják sokan , sőt: sokan szintén felállnak a fotelból, és mennek, viszik a zászlót, és cselekednek, gyűlnek, változtatnak, beszélnek egyre világosabban és egyre többet. Vége a leuraltságnak, annak, hogy valaki vagy valami majd mindig megmondja, hogy mi legyen, vagy hogy mi az igaz. Hála a zseniális Carl Jungnak, mi, spirituális-gondolkodó elit azt is merhetjük kimondani, hogy ez gusztusosan, vastagon az individuáció asztalát gazdagítja: már egyetlen emberen belül fog megférni a tanító ÉS a tanítvány archetípusa, vagy a vezető és a munkás archetípusa is, és még folytathatnánk. Az mind én vagyok, az én életemben. Nem kell egy életen át kivetíteni a külvilágra a „nagyobb”, sem az „okosabb” szerepét. Persze csak ha el tudjuk fogadni. (Nem olyan könnyű. De lehetséges.)

Műveltebb, tudatosabb, érzelmileg megdolgozottabb körökben (és akkor itt most egós vagyok, bumm) nagyon gyorsan kilóg már a lóláb és lelepleződik a narcisztikus szerkezetű kapcsolati viszonyt erőltető egyének, vezetők, társak működése. Ezen nem fennakadni kell – bár remek pihenőpadok léteznek az úton, ha itt akarunk időzni, ajánlom pl. a hiteles és nagy tudású Richard Grannon angol pszichológus munkásságát ezügyben – nem fennakadni kell tehát, hanem elismerni, megérteni, beengedi érzelmileg, hogy huh, hát ez van.

Látom, hogy ez és ez a kapcsolat hatalmi viszonyra törekszik.

Látom, és továbbmegyek. Arra sajnos nincs recept, hogy hogyan megyek tovább, de vannak azért stratégiai mintázatok – hallgatok; lapulok; diplomatizálok; csöndben építgetem a kijárati ajtómat; asztalt borogatok; felszólalok és kikiáltom a valóságot a többieknek…vagy leggyakrabban egyszerűen elszivárgok feltűnés nélkül.

Egy a lényeg: észrevenni és megváltoztatni. Nem tűrni azt, hogy valaki vagy valami (akár dogmák, tanrendszerek vagy az „így szokás” alattomos kollektív hatalma) rajtunk élősködjön, s elvegye az értékes időnket és a teret az életünkből.

Ez nemcsak a nőknek szól, de talán mi fogunk ebből kollektíven a legnagyobbat gyógyulni és nyerni, fellélegezni és a változtatás ezernyi lehetőségét elérni.

Nemcsak a nőknek, hanem a yin-típusú férfiaknak, vagy azoknak a férfiak, akik érzelmileg nyitottak, és emiatt nehezebben építkeznek kívülre, mint belülre, s ez persze elég sok szenvedést és alulmaradottságot okoz nekik az életükben, a marsikus berendezkedésű létrendszerekben.

Azoknak a férfiaknak pedig szintén szól, akik alapvetően eddig nem így működtek, hanem hagyományosabban (olyan 98% nagyjából), hiszen mire tudatára ébred egy fiú, már fel is vette a felkínált szerepműködéseket, szóval ők pedig, mivel a szeretetet és a szeretteiket választják, nagyon szépen át fogják alakítani a működést, a világnézetet a KAPCSOLAT kedvéért. Ha nem akarnak egyedül maradni. És figyelni fogják, hogy mit tehetnek. A (csúnya szóval) sebezhetőség, a (szép szóval) érzelmi nyitottság lesz az egyik kulcs. A másik pedig a yang-dominancia tartóssága miatt szükségszerűen fellépő hatalommal, rejtett abúzussal való önkéntes leszámolás.

És mindez az alkalmazott spiritualitásban, az önismereti berkeken belül is MÁR TÖRTÉNIK.

Itt vagyok nőként, írom mindezt, az Exittel a hátam mögött, amely arról szól, hogy vegyük észre, férfi és női úton járóként is:

BENYELTÜK, hogy MINDIG MAGUNKBAN KELL KERESNI A HIBÁT.

Észrevesszük szépen, hogy a (tan)rendszer abuzív, vagy egy személy az, és mivel úgyis mindent magunkra veszünk, még nyakunkba varr ezt-azt, lényeg, hogy azér’ is hibásak legyünk és nézzünk magunkba, ha a fölöttünk lévő (tanoknak vagy tanítónak vagy gyógyítónak stb.) fáj a kislábujja. Mert ugye: minden és mindenki tükör . Lószart. Minden és mindenki tükör, amíg nem vagy in-dividuum. Osztatlan egész, amiben megfér 2 ellentétes szerep egyszerre. Mellesleg így csodálatos módon a másikat sem csak egy ostoba, kopírozott tükörképnek nézed majd, hanem ANNAK látod, AKI.

Exit – könyv