Részletek az EXIT 9. fejezetéből

„Recept, hogy egyszer saját magad mesterévé válj, akire felnézel, akinek adsz a szavára, s akinek a tapasztalataiból a legtöbbet okulsz. Végy egy mestert. Tedd olyan magasra, amiről azt gondolod, te oda sohasem érhetsz fel. Kövesd vakon. Rendben, ne vakon, mert ezt te sosem tennéd, persze. Kövesd. Egyszer csak vedd a bátorságot, s kezdd el belátni, hogy ő is ember. Lásd meg, hogy hülyeséget mond. Hogy megbántott. Hogy közönséges, hogy sajnos csak emberi. (Szerencsére.) Mondj neki nemet. Mondj neki ellent. Mutass rá, hogy téved. Nyújts neki kezet, és segítsd fel, amikor ő esett el. Jöjj rá, hogy te mit tanítottál őneki. S ha még ekkor sem menekült el tőled, akkor lett egy barátod. Nem akármilyen. És olyan önbizalmad, mely soha többé nem szorul exkluzív mesteri vezetésre. Tanulni most már bárkitől tudsz, s tőled is tud bárki. Így már értelemmel s egyéni tartalommal töltötted meg azt az egyébként kiüresedett és káros spiri közhelyet, hogy: “mindenkitől tanulunk… csak mindenkitől mást”.

EXIT, 113. oldal

„Hol csuktad be újra és újra a szemedet? Erőltetve? Figyelj: a mester meg is követeli egy idő után, hogy lehunyd a szemed. Nem is lehetne másképp mester, s ezt ő is tudja! Ez csak úgy lehetséges, hogy tesz is ártó dolgokat. Így lesz egyre inkább döntési jogod, hogy észreveszed-e vagy továbbra is a vakot játszod. Hogy láthasd őt hibátlannak.”

EXIT, 117. oldal

„Eljön egy pont – ma már igen, egyre hamarabb jön el – amikor el kell kezdenem belépni egyenlő félként a kapcsolatba.”

EXIT, 124. oldal

„Mi történik azután, hogy valakivel megtörtént a rejtett spirituális bántalmazás? Hogyan növekedik és épül belőle? Egy módja lehet megérkezni a felelősségvállalásba, a felnőttségbe, és az istenhitbe, onnan, hogy valaki kezébe tettem a sorsomat, aki viszont ember; hogy feldolgozom a bántalmazottságomat, specifikusan: az enterem, azaz hol adtam akkora hatalmat a kezébe a bántalmazómnak, a sorsom, az életem fölött. Mi az, amit nem vállaltam, például: felnőttség, önbizalom, tudás, eligazodás az életben, áttekinteni a bonyolult szálakat és ezek alapján felelősen dönteni, illetve dönteni merni saját értékek alapján, tehát eltérően a megszokott mértékrendektől. A spirimesterek más értékrend szerint döntetnek velünk, és mi ráérzünk, hogy ez lenne a helyes, eltérően dönteni a megszokott sémáktól. De megállunk! Ezen a ponton hátradőlünk, és átengedjük a vezetést a mesternek. Egy időre, kezdetben, amíg ráérzel, hogy mik az ő értékei és szempontjai, ez még rendben is lenne, ám ehelyett megörülünk, hogy megint(!) megmondja más, majd anyaapa segít, agy kikapcs. És csöbörből vödörbe. Azért jöttem, hogy ne mondják már meg, végre, a társadalom, a többiek, akik robotszerűen ugyanúgy csinálják – és most meg ugyanott vagyok.”

EXIT, 136. oldal

„Zsolt. Az ügyünkről való leszakadás után néhány nappal egy barátommal beszélgettem. Én egyszerre kóvályogtam a megrázkódtatástól és tartottam magam nagyon erősen, ő pedig arról mesélt nagy átéléssel, amiben ő volt. Mélyen tudtam figyelni rá, együtt próbáltuk megtalálni, lehetőleg egyetlen szóban, élményének magját. Akkor ez egy HitPróba – mondtam ki váratlanul. A csöndben másodpercekig ott hangzott közöttünk a szó. Ő kábultan meredt rám a telitalálat erejétől, én pedig túllépve a megértés pillanatán lehorgadt fejjel néztem magamba. Ugyanazt találtam, ott is. Ha jobban belegondolok, nekem is az – ismertem be félhangosan. Aztán fölegyenesedett bennem a Hitem gerince, méltóságosan, teljes meggyőződéssel. Állok elébe – pillantottam hitem Oroszlánszívére és gondoltam büszkén.
Nekem ugyanis megszerzett hitem volt. Nem valaki tanított rá, nem örököltem sehonnan, nem vallásból származott és nem is vallásos hit volt. Személyesen az enyém volt, az élettörténetemből épült föl, mélységes egyedüllétben átélt, egymást követő megrázó élmények sorozata izzította, traumák, közvetlen életveszély és halálfélelem kohójában, aztán katarzis keltette életre, hogy érzésatomonként épüljön a szívembe és legyen lényem legszervesebb része.
Nincs ezen mit megpróbálni – gondoltam magabiztosan.
Akkor már nem is volt. A szakadással addigra beindultak a belső folyamatok. Reménytelen nehézségekbe kerültünk, bármit léptünk, csak rossz lehetett és még rosszabb is lett. Évekig tartó megpróbáltatásokra számítottam, de hogy a legfőbb segítségem elillan mellőlem… arra nem lehet felkészülni. Nem volt egy pillanat, amikor eltűnt. Sem a szakítás napja, sem más napok. Sosem mondtam ki, hogy ha ez megtörténhetett, akkor nincs Isten, és akkor minden hazugság volt. De, amikor azelőtt benne voltam egy súlyos problémában, akkor alapvető megtartó erőt jelentett, hogy minden rendben lesz, ez a válságos helyzet engem szolgál, és van olyan kimenetele, hogy magasabban jövök ki belőle, mint belementem, csak meg kell fejteni, fejlődni általa és aszerint cselekedni. Most, hónapok múltán a válság egy-egy hullámvölgyében küszködve, épp, amikor előrántottam volna a végére tartogatott aduászomat, a hitemet, hogy amit szeretnénk, az lehetséges, és minden jóra fordulhat, azt vettem észre, hogy az ismert kapaszkodó után nyúlva a semmit próbálom megragadni. A szám kimondta, de a szavak üresen gurultak szét. Nem az isteni térben lebegő színes szappanbuborékok voltak, hanem a parkettán keményen koppanó üveggolyók. A fennkölt érzés, ami máskor a bensőmben pezsgett, ha kimondtam a Hitemet motorizáló mondataimat, mozdulatlan maradt. Elmúlt, mint pohár oldaláról a fölfelé áramló szén-dioxid. Sokáig észre sem vettem, hogy baj van – egyszerűen fejből kipótoltam magamnak a hiányzó tartalmakat, vagy betudtam rosszkedvnek, fáradtságnak, a gond súlyának a pangást. A legkülönösebb, hogy félig-meddig tudatosan éltem át a hitvesztést, és semmivel sem tudtam megtartani. Azt vettem észre, hogy már nem gondolom komolyan, hogy ez már nem is remény, legfeljebb csak reménykedés. Aztán már az sem. Egy évnél jóval több telt el a semmiben. A mögöttes jóféle és nem evilági hatalom, aminek azelőtt minden sarkon ott láttam a keze nyomát, nem mutatkozott. Kerestem, és néha találtam magamra vonatkozó összefüggéseket, ami régen a felső vezettetést jelentette, de az ereje nem ért el – akkor sem, ha ténylegesen segített rajtam. Szívből képtelen voltam átélni, hogy gondomat viselik. Gondviselés. Úgyhogy jobb híján gondoltam rá.”

EXIT, 154. oldal

„Az új hitem: a lényegesebbre korlátozódik. Azelőtt több vallás tételeit és tanításait át tudtam élni, igaznak tartottam – ezzel részben csak a megismerésükön és elfogadásukon dolgoztam magamban. Mostanra számtalan hittétel vagy ismeret elvesztette a jelentőségét. Két fő dolog maradt csak. Van egyrészt a hitem abban, hogy az Élet gondomat viseli és ez mindig így lesz – erre támaszkodhatom a jövőm tervezésekor. A másik, hogy a földi és jelen idejű életemmel törődjem, és így már nem központi jelentőségű például a kérdés, hogy részei vagyunk egy örök körforgásnak és életek sokaságát éljük egymás után vagy sem. Mert az életem szempontjából ez mellékes, sőt még akadályozó is tud lenni akkor, ha ettől úgy képzelem: ráérek még. Nem érek rá. Az élet véges, és le kell korlátoznom magamat ezekre a remélt évtizedekre, akármi is következik utána. Nem szemtől szembe kell állnom ehhez az halállal, és remegni a holnapért – bár az élet valódi megbecsüléséhez ez legalább egy mozzanatig, azt hiszem, elkerülhetetlen. Számomra az volt. Hanem a szemem sarkából látom a ketyegő órát, és nem az utolsó másodpercekre akarom tartogatni azt, amit már most is fontosnak érzek.”

EXIT, 157. oldal

„Ha nincs Istenem, akkor kétféleképpen lehetek hitetlen:
a) én leszek az Isten, aki mindent át kell, hogy lásson, beleértve az embereket is, vagyis magam alá helyezem őket
b) kinevezek valakit Istennek, ám akkor szükségszerűen magam fölé helyezem őt, s mivel ilyen teljesen felsőbbrendű ember nincsen, hiszékennyé kell válnom. Vakhit! Ha túlságosan istenítek valakit, akkor törvényszerű, hogy egy ponton túl zuhanni fog a szememben, átver(ve érzem magam) és talán el is kell válnom tőle.
a) Az álspiritualitásban = mester
b) Az álspiritualitásban = tanítvány”

EXIT, 158. oldal

Deres Anita: író, fordító, alternatív pszichológiai konzulens – közösen Gárdonyi Zsolttal

A mű keményfedeles, terjedelme 289 oldal.
Csak online kapható, itt a weboldalon.
Az EXIT a Szerzők második könyve. Olvasóink ajánlásai

A szerzők első műve a 2013-as sikerkönyv: a Megértés Táblázata, A magyarázat

FIGYELEM!

AZ EXIT-KÖNYV NEM BOTRÁNYKÖNYV, NEM TÁMADJA A HITET, SPIRITUALITÁST, EZOTÉRIÁT ÉS ANNAK SEMMILYEN FORMÁJÁT. Kizárólag a szerzők által személyesen tapasztalt félrecsúszásaira igyekszik felhívni a figyelmet.

AMIT A KÖNYVBEN A SZERZŐK „SPIRI”-NEK NEVEZNEK, AZ A FENTIEK (HIT, stb…) ÁLSPIRITUÁLIS VADHAJTÁSAI, melyek a tanítványokban súlyos érzelmi/mentális károkat okoznak. A tévedés minden út velejárója, ahogy pl. minden szülő „rossz szülő” is, de ennek mértéke fél életeket alapoz meg vagy tesz nyomorulttá.

KÖNYV EGYIK FŐ CÉLJA ÉS RENDELTETÉSE, HOGY ÉSZREVETESSE A ZSÁKUTCÁKAT, ÉS A DÖNTŐEN REJTETTEN MEGVALÓSULÓ VISSZAÉLÉSEKET. Akinek van hite, vagy úgy érzi, van valami nálunk nagyobb erő a világban, az tudja, milyen fontos alaphang ez az élethez. Az EXIT ezt nem elvenni, hanem erősíteni hivatott.