Hol van a lelki segítség?
Az alul belinkelt cikknek az az egyik lényeges tanulsága, hogy a pszichiátria minden mozdulatával azt jelzi, hogy elfordul az emberektől. A betegektől. Elüldözi, lerázza őket, de ha a betegek konkrétan ennek ellenére nem távoznak tőlük, akkor pedig pszichésen bántalmazza őket, de minimum lenézi. (A kivételnek ezúttal is tisztelet, nyilván ne állítson meg bennünket a helyes összegzésben az, hogy vannak kivételek!) A cikk szerzője világosan levezeti, hogy egyesületével minden munkálkodása abban áll, hogy hozzájussanak a betegek finanszírozott pszichoterápiához.
Az igény óriási
Hatalmas, tömeges igény lenne rá, külföldön automatikusan jár pl. öngyilkosok hátramaradottjainak, függők hozzátartozóinak, gyászfeldolgozásra, hátrányos helyzetben, gyerekeknek, stb! Hová járnak Magyarországon például a hátrányos helyzetűek terápiába? Hát persze, hogy sehová! Pedig ahogyan a cikkből kiderül, járnának, csak nincs hova! Baromira nem arról van szó, hogy ne lenne rá személyes igény, mert lennének esetleg igénytelen rétegek! Hát nem! Ez borzasztó megbélyegzés, áldozathibáztatás, bűnbakképzés, stb. A gépezet tudna működni, itthon is, csak akkora az ellenérdek (fel nem ismerten, be nem vallottan, persze, hogy máshogy, ugyan ki fogja ezt bevallani), hogy ez így már nem működik. Ez a pénzkérdésen is túlmutat. Az, hogy nincs pénzük az embereknek terápiára, gyógyulásra, az csak egy jelzése annak, hogy jelenleg annak válsága áll fenn, hogy nem jó helyen keresik a gyógyulást.
Alternatívák
Csodálkozunk, hogy megállíthatatlanul virágzik a lelkigondozás mindenféle egyéb formája, átbillenve akár a másik lóoldalra, azaz akár az álspirituális lélekgyógyítás frontvonalaira? Szerencsésebb esetekben pedig olyan lelkiismeretes lelkigondozó szakemberekhez, akiket az „igazi”, felkent szakemberek lenéznek, kirekesztenek (de hát ők a saját betegeiket is, ugye, mint fent mondtam). A lélektani segítő-gyógyító szakma sokat emlegetett felhígulása természetes következménye annak, hogy az orvostudomány kiveti magából a valódi lélekgyógyászatot, technikailag a cikkben is összefoglalt módon; vagy mondhatjuk azt is, hogy a lélekgyógyászat küzd a kiválásért, egy olyan valami esernyője alól, amivel egész egyszerűen nem kompatibilis. És ezt jól teszi. A hatalmi dinamika egyik nagyon érdekes jellemzője, hogy maga a hatalmi helyzetben lévő fél is meg van terhelve olyan projekcióval, azaz olyan szerepelvárással, olyan elvárásokkal, melyeket képtelen teljesíteni, s mivel ezt esze ágában sincs bevallani, már csak egyet tehet: leural és bántalmaz. Azaz (vissza)él a hatalmával. Ezt még egyszer: az tud visszaélni a hatalmával, akihez odamegyünk valami olyat kérni, elvárni, amire ő egyáltalán nem alkalmas. Ezt látom az egyik központi oknak, amiért már takargathatatlan az intézményesített pszichoterápia, de konkrétabban a pszichiátria teljes összeomlása, működésének konktraproduktív, a betegek helyzetét súlyosbító módja. Amíg hazánkban olyan felkent „szakemberek” nyúlnak betegekhez, akik egy összetört pszichés beteg pár mondatos beszámolójára azt válaszolják, hogy „Akkor? Kötél?” – addig nincs más megállapítanivalónk, mint hogy szabályosan elkergetik a betegeket. (Könyörgök, minek megy az ilyen pszichiáternek? De nehogy azt higgyétek, hogy ez az egyetlen eset, amit hallottam. Ez már több mint jellemző.) Akit mégsem kergetnek el, azt pedig begyógyszerezik, s ezzel fizikailag is, és pszichésen is függővé teszik. Maguktól, a rendszertől is. Szerencsére egyre többen ismerik fel, mindenféle „rétegből”, hogy máshol kell keresniük a megoldást.
Pedig már 100 éve is…
Carl Gustav Jung 1905-ben indította el a pszichológia alapjait, azzal, hogy beszélgetni kezdett a pszichiátriai betegekkel (akkor még kő egyszerűen szólva csak elmebetegekkel), elemezte az álmaikat, azzal kelt-feküdt, hogy mi van a páciensei történetével, egyszóval velük volt fejben is és lélekben is, az alapirányzattal szembemenve). Ez 116 (!!!) éve volt, emberek, és a hazai helyzetet tekintve Jung még mindig foroghat a sírjában. Részünkre ő jelenleg még hiábavalóan munkálkodott 60 éven át… nesze neked, emberiség géniuszkincseinek megbecsülése. De mi van, ha a jelen helyzet valami nagyon fontos új irányt mutat..?Az a szakember, akit a felkent és erjedő struktúra kivet magából (ahelyett, hogy társulna vele, tanulná, amit ő, megfigyelné, azaz képezné magát alternatív irányokba pl., mert neki is és a betegeknek is megérné), csak akkor tudja folytatni tevékenységét, ha tényleg a gyógyításért csinálja, mert ilyen szembeszélben, lenézésben, periférián nem terem sem hatalom, sem pénz igazán. (Na persze, most nem a narcisztikus spiriguru rétegről beszélek, akiknek minden mindegy, mert úgysincs releváns lelkiismeretük. Az egy másik izgalmas kérdéskör, hogy milyen piaci rést töltenek be azonnal, mert igen, óriási igény van rá, a fentiek miatt.) Duplán nincs mit csodálkozni tehát azon, hogy óriási tömegek fordulnak alternatív lélekgyógyászokhoz. És jól is teszik. Akkor is, ha van még egy pár felesleges kör, mert igen, létezik csalás és létezik bullshit, de mindebből van EXIT. Többet lehet belőle tanulni, előre lépni, mint a diszfunkcionális pszichiátriából, mely talán véglegesen károkat okoz, tetejében még el sem enged – magyarul onnan nincs exit. Tehát jól teszik mindazok, akik keresik az alternatív segítséget. Talán már csak az van hátra, hogy lehessen minden réteg számára hozzáférhetővé tenni, de szerencsére amire belső hajlandóság van, mindkét fél részéről, arra lesz anyagi lehetőség is. Ha isten nyulat ád, ád bokrot is. És akkor a pszichiátria tisztelendő kivételei is nyílt utat kaphatnak. Ehhez az kellene, hogy a fentieket minél többen belássuk. Akiket érint, osszátok, vagy mondjátok el. Hajrá. Anita.,
Szeretnél konzultálni?
Ami ennek a cikknek az írására részben inspirált.
Deres Anita következő írása: Ki nem változik egyáltalán?
Szakmai cikkek: Nárcizmus a spiritualitásban és EXIT a járványból
A cikk alkotójának második könyve az EXIT.
A mű 2021. nyarán került kiadásra, keményfedeles, terjedelme 289 oldal.
Csak online kapható, itt a weboldalon. Olvass róla AJÁNLÁSOKAT!
A szerző első műve a 2013-as sikerkönyv: a Megértés Táblázata, A magyarázat
Az EXIT szerzőinek YouTube csatornája az egyéniség felépítéséről, és ennek akadályairól: